Habony és Hernádi körei startoltak rá a vasúti ágazatra
Az áruszállítás és a járműgyártás területét is magukénak akarják Orbán-közeli oligarchák. Piacszerzési igyekezetük ezúttal száz ember munkahelyébe kerülhet.
Az áruszállítás és a járműgyártás területét is magukénak akarják Orbán-közeli oligarchák. Piacszerzési igyekezetük ezúttal száz ember munkahelyébe kerülhet.
Szerződést hosszabbított újabb egy évre az FTC női kézilabda-szakosztálya és a Rail Cargo Hungaria.
A Rail Cargónak meg kell kezdenie a terjeszkedést Délkelet-Európa irányába azért, hogy növelje piaci részesedését - mondta a Magyar Hírlapnak a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. igazgatóságának elnöke.
Magas szintű tárgyalóküldöttség járt a közelmúltban a fejlesztési minisztériumban, hogy felélessze a 2010-ben megkezdett egyeztetéseket az osztrák tulajdonú Rail Cargo Hungaria (RCH), vagyis a Magyarországon piacvezető vasúti áruszállító cég sorsáról – értesült a Magyar Nemzet.
A GYSEV Zrt. álláspontja szerint a társaság nem sértette meg a versenyjogot, ezért a versenyhivatal döntésének hatósági felülvizsgálatát kérik - közölte a Magyar Nemzet keddi számában megjelentekre reagálva a cég szóvivője.
Megállapodtak a szakszervezetek és a munkaadó képviselői a Rail Cargo Hungária Zrt.-nél.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) közölte: nem kerülhető el a sztrájk a Rail Cargo Hungarianál (RCH), az osztrák tulajdonos képviselője ugyanis nem vonta vissza a magyar leányvállalatánál korábban bejelentett csoportos létszámleépítést.
Csoportos, 460 főt érintő létszámleépítést jelentett be a Rail Cargo Hungaria (RCH) - adta tudtul a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte (VDSZSZ).